en-Erdőből szállító és fuvarozó vállalkozásokat ellenőriz a NÉBIH
Erdei fakitermelésből származó nyers faanyagokkal közlekedő tehergépjárművek ellenőrzését kezdte meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) - olvasható a hatóság 2019. április 15-én megjelent közleményében. A szervezet ugyanakkor felhívja a figyelmet: az új szabályok szerint az erdei faanyagok szállítása és fuvarozása csakis új típusú szállítójeggyel végezhető, melynek sorszámát is be kell jelenteni.
Az adminisztratív kötelezettség mind a saját számlás áruszállítókat, mind pedig a díj ellenében fuvarozást végző vállalkozásokat érinti. Az intézkedéstől remélhető, hogy visszaszorul az országos méreteket öltő illegális erdőirtás, fatolvajlás és orgazdaság.
2019. január 1-jétől a nyers faanyaggal közlekedő tehergépjárművek vezetőinek ugyanis kötelező újfajta szállítójegyet tölteniük minden olyan "faválaszték" fel- és lerakása esetén, mely erdeinkből származik. Az "erdei faválaszték" a különféle méretű, alakú és rendeltetésű faipari nyersanyag gyűjtőfogalma, melybe beletartozik minden olyan faáru, mely a kidöntött törzs vágása, darabolása, hasítása során keletkezik; így a tűzifa is.
Szállítójegyként olyan dokumentum használható, mely az 58/2007-es FM-rendeletben foglaltaknak megfelel. A szállítójegy szigorú számadású tömb. A nyomtatvány kiállítására jogosult személy a tömb sorszámtartományáról szóló (jogszabályban meghatározott) adatokat a nyomtatvány felhasználásának megkezdése előtt, valamint a tömb felhasználásának befejezését követően köteles az erdészeti hatóságnak elektronikus úton haladéktalanul bejelenteni. A NÉBIH létrehozott egy erre alkalmas, online felületet, melynek linkje híradásunk végén található.
A szállítójegyen fel kell tüntetni:
tovább a szállítójegyről szóló jogszabályra »
szállítójegy sorozatszámának kötelező bejelentése a NÉBIH felületén »
Forrás MKFE