Aktulaitások a kézi adatbevitel és a kézi feljegyzések terén!

2018.03.06

A mai cikkemben taglalni fogom a 2017. év végi és a 2018. év eleji ellenőrzési tendenciákat, EU-s és hazai szinten a sofőrök nyilatkozatai és a kézi feljegyzés, és kézi adatbevitel tekintetében.

Azt mindenki tudja, hogy 2015.03.02-val változott a 165/2014/EU rendelet 34. cikke, mely megszüntette a tevékenység igazolólapot, majd 2015.07.28-án változott a 124/2005. évi GKM rendelet is, és így véglegesen kikerült a tevékenység igazolólap a cégek kiállítási kötelezettségéből. Tegyük hozzá, hogy a 124/2005. évi GKM rendeletet, azóta váltotta a 75/2016. évi NFM rendelet, de az ide vonatkozó rendelkezések nem változtak.

Ezen kívül ezzel egy időben bevezetésre került, és értelmet nyert a 165/2014/EU rendelet 34. cikk (3) bekezdése, mely a következőket mondja ki:

Ha a jármű elhagyásának következtében a járművezető nem tudja használni a járműbe szerelt menetíró készüléket, az (5) bekezdés b) pontjának ii., iii. és iv. alpontjában említett időszakokat be kell jegyezni:

a)

amennyiben a járművet analóg menetíró készülékkel látták el: az adatrögzítő lapra kézzel, automata feljegyzéssel vagy egyéb módon, olvashatóan, az adatrögzítő lap beszennyezése nélkül; vagy

b)

amennyiben a járművet digitális menetíró készülékkel látták el: a járművezetői kártyára a menetíró készülék kézi adatbeviteli eszközeivel.

A tagállamok nem írhatják elő a járművezetők számára annak követelményét, hogy dokumentálják a jármű elhagyása során végzett tevékenységeiket.

De ezzel egy időben keletkezett is egy nagy anomália is, teljes EU szinten. A fenti jogszabály alapján, volt olyan eset, amit a sofőr nem tudott kézi adatbevitellel rögzíteni, ilyen eset volt az éves szabadság és a betegállomány. Ennek az volt az oka, hogy a magyar Munka Törvénykönyve (továbbiakban: MT) külön fogalomként kezelte a pihenőnap, szabadnap, szabadság, és betegállomány fogalmait. A cégek féltek egy esetleges munkaügyi vagy NAV ellenőrzéstől, hogy ha a sofőr pihenőidőnek rögzíti a szabadság vagy betegállomány esetét, adatütközésük lesz, és így munkaügyi bírságra számíthatnak.

Ezzel szemben pl. Németországban, az elvárás az volt, hogy mindegy, hogy az pihenőnap, szabadnap, szabadság, vagy betegállomány volt azt a sofőr pihenőidőnek írja vissza a digitális tachográfban, analóg tachográf esetén pedig minden ilyen napra rendelkezzen kézi feljegyzéssel ellátott, adatrögzítő lappal (továbbiakban: korong). Mivel véleményük szerint bármelyik is történik a sofőr pihenését szolgálja, valamint csak így tud eleget tenni a 165/2014/EU rendelet 34. cikk (3) bekezdésében foglaltaknak.

A tavalyi év végén és az idei év elején több intézkedésről kaptunk hírt miszerint a magyar és a külföldi hatóságok nem akarták elfogadni a tevékenység igazoló lapot, attól függetlenül, hogy milyen tevékenyéget akartak a járművezetők azon igazolni. A heti pihenőidő esetén egyenesen össze is tépték az ilyen igazolásokat, és a sofőröket 150.000 Ft bírsággal sújtották, mivel a kézi feljegyzési, vagy kézi adatbeviteli kötelezettségüknek, a 165/2014/EU rendeletben foglaltaknak megfelelően nem tettek eleget. Több ilyen eljárás bírósági felülvizsgálatig is eljutott, és ott a döntések egyértelműen kimondták, hogy a sofőr mindegy, hogy pihenőnapját, szabadnapját, szabadságát, vagy betegállományát töltötte, akkor is ezen időszakot kézi adatbevitellel, vagy kézi feljegyzéssel kell rögzíteni, mivel ezt írja elő az EU rendelet.

Ezen kívül közölték, hogy egy munkaügyi vagy NAV ellenőrzés során az elsődleges adatforrás ezek igazolására a táppénz igazolás, és a szabadság engedélyjegy, valamint a jelenléti ívek, így az ellenőrök nem a kártya adatokra hagyatkoznak első sorban, maximum egyeztetik, hogy azok alapján a sofőr nem végzett ezen időszakok alapján munkát. Valamint azt is közölték, hogy a kártya adatokból generált szabályos jelenléti ívek esetében a pihenőidőknél van lehetőség minden programban, hogy ott a munkáltató jelezze, hogy akkor a sofőr szabadságát töltötte, vagy betegállományban volt. Erre minden kiértékelő program képes, és mivel ez lehetséges, nem minősül adatütközésnek.

Valamint az is megállapításra került, hogy külön kiállított igazolásokat az ellenőrző hatóságok csak akkor fogadhatnak el, ha maga a digitális tachográfon, technikailag nem lehetséges a teljes időszakra a kézi adatbevitel, hanem csak 24 órára, ilyen a régi stoneridge tachográf. Valamint akkor, ha a sofőr munka nélküliként szeretné a korábbi 28 napra igazolni az idejét, még munkáltatót váltott. A többi esetben, digitális tachográf esetében csakis kézi adatbevitelt, analóg tachográf esetén, minden napra a kézi feljegyzéssel ellátott korongot köteles elfogadni, a 165/2014/EU rendelet 34. cikk (3) bekezdése alapján.

Tudomásom van róla, hogy több országban az ellenőrök nem akarnak tágítani a tevékenység igazolólaptól. De azt kell tudni, hogy minden tagország az EU rendeletein, joganyagain enyhítést nem vezethetnek be, viszont szigorítást igen, de csak és kizárólag az adott tagország cégeire és azok munkavállalóira terjedhet ki. Tehát a nemzetközi forgalomban közlekedőkre, akik nem a szigorítotó ország cégeinek a munkavállalói, nem alkalmazható.

Azt is tudom, hogy senki nem szeretne egy külföldi hatósággal sem vitatkozni, és sok esetben nem is tud, valamint bírságot sem szeretne kapni, ennek okán mindenkinek a saját döntésére bízom, mit, hogyan igazol. Viszont arra legyen figyelemmel, hogy jelenleg Magyarországon, az ellenőrző hatóságok a fentiek alapján végzik az ellenőrzéseket, és nem szeretnénk, ha a tevékenység igazolólap további alkalmazása miatt, 150.000 Ft, vagy rosszabb esetben, 400.000 Ft bírsággal sújtanák.

További kérdés esetén, állunk rendelkezésetekre, elérhetőségeink bármelyikén!

Hiszen tudjátok:

Tacho Center

"Iránytű a fuvarozásban!"