A fuvarozó és szállítmányozó szektor átalakulása!
Kis-Petik Ferenc vagyok a Tacho Center ügyvezetője! A mai cikkemben, kicsit a jelenlegi és a jövőbeni teherfuvarozási és szállítási helyzetet szeretném boncolgatni. Ez a cikk inkább lesz személyes vélemény, ami a cégek vezetőihez és döntéshozóihoz szól. Aki esetleg nem ért vele egyet vagy szeretne róla eszmét cserélni, keressen nyugodtan, várom sok szeretettel sárvári irodánkban egy kávéra.
Az utóbbi időben több konferencián vettünk részt, több dolog volt a fókuszban, egy közös nevezője volt a fuvarozás és a logisztika. Minden konferencia kicsit más oldalról közelítette meg a fuvarozást, logisztikát. Több dologban egyet értettem az előadókkal és mondandójukkal. Most szeretném nektek az én verziómat összefoglalni.
Több terület hiányosságát, látom jelenleg a fuvarozásban, ahol a magyar fuvarozó vállalkozóknak még nagyon fejlődni kell, és ez nem cég méretbeni kérdés. Sajnos a vállalkozók még mindig nem álltak rá a digitális lehetőségek maximális kihasználására. Sajnos látom azt is, hogy több cég egy nagy dézsára emlékeztet, amibe mindig bele öntöttek valamit, amihez éppen a cég hozzá jutott. Sajnos nincs meg az egységesség, és az jellemző, hogy pl. egy 10-15 autós cég 2-3 nyomkövető rendszert használ, éppen azt, amit a kocsik vásárlásakor akciósan adtak, ez pl. nagy nehézséget okoz a fuvarszervezőknek, állandóan egyik rendszerből a másikba kell lépkedniük, nem ugyan olyan tudásúak a nyomkövető rendszerek. Valamint mindegyikért fizet a cég. Ha a vezetés áldozna egy kicsit a költségek revíziójára akkor kiderülne, hogy egy rendszer használata időben és árban is költséghatékonyabb lenne mint 2-3 egyidejű fenntartása. Valamint az is világossá válna számukra, hogy ha egy több járművel használt rendszert használnak, akkor arra nagyobb kedvezményt is tudna kicsikarni, vagy nagyobb funkcionalitást, ugyan azon szolgáltatótól, talán a mostani áráért vagy alacsonyabb áron. Vagy esetleg olyan dolgokat is tudna automatizálni, amit most nem, vagy nem is gondol rá, és feleslegesen alkalmazottat tart fent ezen munka elvégzéséére. Ilyen pl. az EU minimálbérek óraszámítása. Nagyon sok nyomkövető rendszer nem kapcsolható össze pl. az általunk használt rendszerrel, amik, ha össze vannak kapcsolva, akkor cégünk meg tudja csinálni az óraszámításokat töredék áron, mint egy alkalmazott. Sok nyomkövető cég kerek-perec kijelentette, hogy ő olyan irányba nem fejleszt, hogy az összekapcsolás megvalósuljon. A iData Kft., az iTrack nyomkövető rendszer meg lépte ezen irányú fejlesztést és az általunk használt rendszerrel működik az össze kapcsolás, és percre pontos adatokat tudunk nyújtani partnereinknek. Ezen ok miatt is lett stratégiai partnerünk az iData Kft.
A következő ilyen momentum, hogy a cégek zöme a távoli tachográf kártya és gépegység letöltést sem használja és folyamatosan csúszik a letöltésekkel, holott ez a funkció már elérhető áron van, és sokkal kifizetődőbb, mint hinné.
Fel kellene ismerni a cégeknek, hogy lehet, hogy most költség lenne fejleszteni, de hosszú távon kifizetődőbb lenne, költség és idő hatékony is.
Ezen kívül észre vettem, hogy a fuvarozói piac az átrendeződésen kívül nagy mértékben centralizálódik is. Ez a micro és a kisvállalkozásokra nézve nagyon rossz hír. De mire is gondolok. Átrendeződés indult el, az irányba, hogy sajnos a kis cégek ha nem állnak elő egyedi dolgokkal, vagy nem specializálódnak, a közepes és nagy cégekkel szemben piacot fognak veszíteni, és munkáktól fognak elesni, de miért is? Mivel a piac centralizálódik. Az vehető észre, hogy minden gyártó cég a saját cégméretével szeret dolgozni, mivel velük ott találja meg az informatikai, cégvezetési, és hierarchiai egyezőségeket. Egyszerű, jobban szót értenek. Már egy nagyobb, vagy egy közepes gyártó cég a micro és kis fuvarozó vállalkozókkal nem fognak szóba állni. Ezekből a gyártó cégekből egyre több lesz. Ez a közepes és nagy fuvarozó cégeknek kedvez. A kicsiknek viszont koránt sem, akkor maradhatnak talpon hosszú távon, ha besorakoznak a nagy fuvarozó cégek, vagy spedíciók mögé, vagy egy speciális szektort kezdenek el kiszolgálni. Ezt egyre több micro és kis vállalkozás felismerte és megtette a megfelelő lépéseket.
Amit viszont nem hallottam viszont nemzetközi kapcsolataim révén láttam ennek használhatóságát, az Magyarországon részben megvalósíthatatlan, vagy csak kis léptékben, viszont, ha megfelelő partnerek találkoznak egy nagyon is gyümölcsöző kapcsolat és nagyon gyors fejlődés érhető lesz, viszont ezt jelenleg csak a fiatal cégvezetők körében tudom elképzelni, személy szerint.
De mire is gondolok?
Több külföldi minta van, ami követendő lenne, de úgymond a kelet európaiság ennek a gátja. Nem tudnak a cégek vezetői megbízni egymásban, nincs partnerség, és stratégiai partnerség. Amég, ez nem változik addig a cég összevonási lehetőségek és cégek egyesítése előtt nincs nagy perspektíva. De konkrétan mi is a külföldi példa? A micro és kis cégek ott rájöttek, hogy egyedül kicsiben esélytelenek, közepes vagy nagy tenderek, megnyeréséhez, így egy idő után a cégük élettere nagyon beszűkült és sok esetben csődbe mentek, vagy a cég stagnáló pályára állt és nem volt képes növekedni. Ha a magyar micro és kis vállalkozások többen egyesítenék technikai és pénzügyi hátterüket és létre hoznának egy közepes céget és azzal lépnének ki a piacra sokkal ütőképesebbek lennének, több ajtó megnyílna előttük és mivel egyesítenék partneri és kapcsolati tőkéjüket is nagyobb élettere lenne a cégüknek. És minden fél a betett javak alapján részesedne a megtermelt és többlet profitból. Valamint, ha olyan fél is bekerülne ebbe a kóperációba, mint mondjuk a raktározási fél, vagy a hűtött raktárral rendelkező fél, vagy a vámtevékenységet nyújtó fél, egy újabb szolgáltatási elemmel gazdagodhat a cég portfóliója, ami megint csak többlet profitot eredményez hosszútávon. De sajnos az általam csak kelet európai hozzáállásnak nevezett tényező miatt nincs az üzletfeleknek bizalma a másik iránt, nem partnerként hanem legyőzendő ellenfélként tekintenek egymásra a cégek vezetői, valamint mindenki ragaszkodik a saját kis cégnevéhez és nem mer ettől megválni mert azt hiszi akkor mindent elveszít, amit eddig felépített, holott így saját maga szab gátat a fejlődésének, sőt a fennmaradásának.
Mi magunk is ráéreztünk, hogy a partnereket kell folyamatosan keresni, akivel közösen egy cél, a fejlődés miatt alkotunk és kóperálunk. Számunkra ennek a legszebb példája az iData Kft. és a Tacho Center között kialakuló stratégiai partnerség.
Ezen kívül még mindig nem ismerték fel a micro és kis cégek vezetői, hogy a költséghatékonyság nem ott kezdődik, hogy mindenhez IS értünk és mindent házon belül megoldunk, óriási veszteségeket tudnak elszenvedni. Ilyen a most is gyorsan és sokaknak követhetetlenül változó jogszabályi környezet és jogszabályi megfelelés elérése, és a kínálkozó jogi lehetőségeket nem tudja kihasználni mivel nem is ismeri és nem tudja cége erőforrásait optimalizálni, és folyik el a befektetett tőke és energia. Ilyen terület a jogi tanácsadás. Feleslegesnek tartják a cégek, pedig a megelőzés sokkal kifizetődőbb mint problémakor a tűzoltás, az a legtöbb esetben sajnos már biztos pénzbe kerül, max csökkenteni lehet a kifizetendő bírság összegét, optimális esetben. Ezért is kerülnek ügyfeleink előnybe a tanácsadót nem tartó cégekkel szemben, mert bírságot csak tényleg nagyon kivételes esetben fizetnek, szállítmányozás területén alkalmazott AETR, 561, kabotázs szabályok megsértése miatt.
Remélem sok cég fog elgondolkodni okfejtésemen, és felméri cége potenciálját és a hosszútávú fejlődés útjára lépnek. Sok sikert nektek!
Köszönöm a figyelmeteket!
Írta: Kis-Petik Ferenc